Bűnmegelőzési tanácsok a megemlékezőknek

2017. 10. 31., k - 10:29
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében is kiemelten óvják a rendőrök a temetők környékének biztonságát.

A rendőrség Nógrád megyében is kiemelt figyelmet fordít a temetőbe látogatók személy- és vagyonbiztonságára. A forgalom segítése mellett a sírkerteknél a rendőrség közrendvédelmi és bűnügyi szolgálata a polgárőrséggel közösen fokozott ellenőrzéseket végez az ilyenkor előforduló bűncselekmények megelőzése és megakadályozása érdekében.

A megemlékezés napján is fordítsanak kellő figyelmet értékeik védelmére:

  • Ne hagyják őrizetlenül táskájukat! Figyelmetlenségüket kihasználhatják a tolvajok, még akkor is, ha csak rövid időre fordulnak, vagy távolodnak el csomagjaiktól, illetve ha épp gyertyát gyújtanak, vagy a sírhely környékét rendezik!
  • Csak annyi pénz, illetve olyan érték legyen Önöknél, amire feltétlenül szükségük van! Telefonjaikat, pénztárcájukat, illetve bankkártyáikat csak szükség esetén vigyék magukkal, azokat zárható, lehetőleg belső zsebben tartsák!
  • Ne feledjék, hogy a zsebtolvajoknak „kedvező terep” az ilyenkor jellemző tömeg! A temetők környékén megnövekszik a gyalogos- és gépjármű forgalom, ezért közlekedjenek nagyobb körültekintéssel!
  • Járműveiket minden esetben zárják le és ellenőrizzék, hogy az ajtók, ablakok valóban bezáródtak-e! Soha ne hagyjanak a gépkocsiban értékeket (táska, mobiltelefon, pénztárca, GPS, stb.)! Ne feledjék, hogy a járműben, látható helyen hagyott táskáról, kabátról csak Önök tudhatják, hogy nincs benne érték!
  • Kerékpárjukat minden esetben kijelölt, lehetőség szerint őrzött kerékpártárolóba helyezzék el! A lecsatolható eszközöket (sebességmérő, lámpa, stb.) vegyék le, a kerekeket és a vázat is rögzítsék kerékpárzárral!
  • Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává váltak, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok egyikén!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

80 elfogás

Egy férfi a tűzhely mögé bújt a rendőrök elől, őt is megtalálták – pedig nem is körözték. Célkörözési akciókat tartottak Budapesten.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.