Csellengőket ellenőriztek Fehérgyarmaton

2020. 02. 25., k - 13:25
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezúttal nem volt az ellenőrzött fiatalok között az iskolából igazolatlanul hiányzó diák.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság munkatársai közösen ellenőrizték 2020. február 20-án Fehérgyarmat belvárosában, az iskolaidőben felügyelet nélkül csellengő, tanköteles korú diákokat. A hatóság munkatársai több fiatalt ellenőriztek, hogy megbizonyosodjanak arról, minden diák igazoltan maradt távol az iskolai foglalkozásoktól, gyakorlati képzésekről. Ezúttal nem volt az ellenőrzött fiatalok között az iskolából igazolatlanul hiányzó diák.

A rendőrség rendszeresen tart ifjúságvédelmi ellenőrzéseket. A program célja kettős: a fiatalok felelősségérzetének fokozása, valamint védelmük, hogy az iskolakerülés, vagy a szökés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.

A rendőrség a szülők felelősségére is felhívja a figyelmet. Időnként ellenőrizzék és bizonyosodjanak meg arról, hogy gyermekük valóban beért-e az iskolába és érdeklődjenek a pedagógusoktól, hogy minden tanórán jelen volt-e! Amennyiben arra gyanakszanak, hogy a gyermek iskolaidőben tanulás helyett a csellengést választja, beszélgessenek el vele és tisztázzák az iskolakerülés okát!

A bűnmegelőzési szakemberek fiataloknak szóló tanácsai:

  • Ne használd meggondolatlanul a közösségi oldalakat, ne engedd, hogy tartózkodási helyed követhető legyen!
  • Légy mindig, minden ismeretlennel szemben gyanakvó, hiszen nem biztos, hogy az ő céljaik a te javaidat szolgálják!

Amennyiben úgy érzi, hogy Ön vagy gyermeke bűncselekmény áldozatává vált, haladéktalanul hívja és tegyen bejelentést a rendőrség ingyenesen hívható 112-es központi segélyhívószámán!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.