DÉL-BALATONI BŰNMEGELŐZÉSI KÖZPONT ÉVADZÁRÓJA

2018. 09. 20., cs - 15:11
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a turisztikai idény, a bűnmegelőzési irodák tevékenységét értékelték.

Siófokon, a Polgármesteri Hivatal Balaton termében tartották meg 2018. szeptember 19-én a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ évadzáró rendezvényét, ahol beszédet mondott Siófok város polgármestere, dr. Lengyel Róbert és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese, dr. Szijártó István r. ezredes.

Az évadzárón dr. Lengyel Róbert köszönetet mondott mindenkinek, aki a Központ tevékenységében részt vett. Elmondta, hogy Siófok városának vezetősége a jövő évben is támogatni fogja az idei évben is eredményesnek bizonyult programot.

Dr. Szijártó István r. ezredes elmondta, hogy a Dél-Balatoni Bűnmegelőzési Centrum működése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a turisták még inkább biztonságban érezhessék magukat az idegenforgalmi szezonban. Végezetül megköszönte a pedagógusoknak és a diákoknak az önzetlenül elvégzett munkát, majd tevékenységük elismeréseképpen emlékplaketteket adott át a programban résztvevő iskolák képviselőinek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.