„Diákcsíny vagy bűncselekmény” előadás Debrecenben

2018. 03. 14., sze - 13:52
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy debreceni általános iskolában tartottak előadást a rendőrök.

A debreceni Bocskai István Általános Iskolában tartott bűnmegelőzési előadást 2018. márciusában összesen 8 alkalommal a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársa, Bereczki Dóra rendőr főtörzsőrmester. Az előadás címe a „Diákcsíny vagy bűncselekmény” volt, amelyen a felső tagozatos diákok figyelmét hívta fel a főtörzsőrmester arra, hogy mik a korosztályuk által leggyakrabban elkövetett bűncselekmények, az elkövetés okai és az elkövetővé válás következményei. A bűnmegelőzési szakember irányításával interaktív beszélgetésre is sor került, amelyen a segítségkérés lehetőségeiről és a 112-es segélyhívószám használatáról is szót ejtett. A résztvevők kérésükre tájékoztatót kaptak a Rendészeti Szakgimnáziumok és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre való felvételi eljárásról és a követelményekről. Az előadás zárásaként bűnmegelőzési kisfilmet is megtekinthettek egy büntetés-végrehajtási intézetről.


A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tanácsai szülőknek, a gyerekeket kiemelten érintő internet használattal kapcsolatosan:


- Beszélgessenek el a gyermekekkel az internet hasznos használatának lehetőségeiről és hívják fel a gyerekek figyelmét a káros weboldalak veszélyeire!
- Figyelmeztessék a gyerekeket, hogy a közösségi portálokra körültekintően helyezzenek fel fényképeket, kerüljék a saját magukat vagy másokat kellemetlen helyzetbe hozó fotók/videók feltöltését, hiszen, amit egyszer feltöltenek az internetre, többé nem törölhető le, azokhoz bárki hozzáférhet, így azzal bármikor visszaélhet!
- A különböző chat-fórumok - azon kívül, hogy rombolják a valódi emberi kapcsolatokat - veszélyeket is jelenthetnek a gyermekek számára. A virtuális világban köttetett barátságok gyakran nem állnak közel a valósághoz és valódi, személyes kapcsolat nélkül sohasem lehetünk biztosak a „vonal” másik oldalán ülő személyében.
- A szülők feladata és egyben felelőssége, hogy nyomon kövessék a gyermekük által látogatott tartalmakat és azt lehetőség szerint, a kifejezetten ezt a célt szolgáló szűrőprogramokkal kontrollálják.
 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.