Egy kávé mellett a vagyonvédelemről

2019. 06. 08., szo - 08:42
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Paksra érkezett a Police Coffee elnevezésű prevenciós program kisbusza.

A bűnmegelőzési kampány lényege, hogy a rendőrök a forgalmas közterületeken, bevásárló központokban felállított bűnmegelőzési standjukon az állampolgárokat egy finom kávéra invitálják, és annak elfogyasztása mellett bemutatják azokat a vagyonvédelmi eszközöket, melyek használatával csökkenthető az áldozattá válás kockázata.

A Police Coffee kisbusza Pünkösd hetében Tolna megyében járja a településeket. A bűnmegelőzési program negyedik állomásán, 2019. június 7-én, Pakson a rendőrség előtti területen hívták az embereket kávézni.

A nap folyamán lehetőség volt a Bike Safe program keretében az érdeklődőknek a kerékpárjaikat regisztráltatni. Ennek során a kétkerekű minden adatát rögzítik egy adatlapon a rendőrök, – szín, típus, gyártó, gyártási szám, jellegzetességek – majd fényképeket is készítenek róla. A délelőtt során többen voltak, akik éltek ezzel a lehetőséggel, és regisztráltatták kerékpárjaikat.

kép

A hét folyamán még két helyszínen találkozhatnak a Police Coffee kisbuszával, 2019. június 9-én egész nap a Pünkösdi Égi Túra és Közlekedésbiztonsági Napon, az Őcsény repülőtéren és 2019. június 10-én, 9 óra és 15 óra között a szekszárdi Pünkösdi Hal- és Vadünnepen.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.