Egyeztető megbeszélést tartottak az áldozatok segítése érdekében

2019. 02. 22., p - 12:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyeszékhelyen az áldozatvédelemről és az áldozatsegítésben való együttműködésről cseréltek tapasztalatot a rendőrök és a társszervek.

Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját, ez a nap azóta is számos országban – 1993. óta Magyarországon is -  az áldozatok napja. A rendőrség bűnmegelőzési szakemberei éppen ezért minden év februárjában kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy felhívják a lakosság figyelmét a bűncselekmények áldozataira.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály bevonásával 2019. február 21-én egyeztető megbeszélést tartottak. A megbeszélés célja az áldozatsegítés gyakorlati megvalósításának gördülékenyebbé téttele, valamint az elmúlt időszak tapasztalatainak értékelése volt.

Az egyeztetőértekezleten résztvevők tapasztalatokat cseréltek a sértetthez kapcsolódó jogok gyakorlati érvényesülésének kérdéskörében annak érdekében, hogy a bűncselekményt elszenvedett személyek társadalmi, erkölcsi és anyagi sérelmei enyhüljenek és megfelelő segítséget kapjanak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.