Együtt a biztonságosabb iskolákért – szakmai fórum Győrben

2020. 01. 16., cs - 07:51
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya szakmai kerekasztal-beszélgetést szervezett - 2020. január 15-én 10 órakor - a Győri Szakképzési Centrum irányítása alá tartozó oktatási intézmények igazgatóinak, és érdeklődő munkatársainak.

A fórum összehívásának apropóját, a résztvevők együttműködésének szükségét a 2019. december 5-én a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakközépiskolájában történt súlyos kimenetelű bűncselekmény adta.

A kötetlen hangulatú kerekasztal-beszélgetésen a rendőrség képviseletében Nagy Ágnes r. alezredes bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes, valamint Kovács Sándor r. alezredes bűnmegelőzési osztályvezető – a Győri Rendőrkapitányság kollégáinak színvonalas előadását követően - vázolta a rendőrség bűnmegelőzési kompetenciáit és lehetőségeit, valamint ajánlásokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogyan lehetne az oktatási intézményekben bekövetkezett erőszakos cselekményeket minimalizálni. A kidolgozott ajánláscsomag, amelyet az iskolák képviselőinek átnyújtottak, egyaránt megszólítja a pedagógusokat, a szülőket és a diákokat is, mivel az erőszak előfordulási esélyét, csak széleskörű összefogással lehet csökkenteni.

Az ajánlás tartalmazza többek közt, hogy a pedagógusok:

  • Az iskola házirendjét, fegyelmi szabályzatát rendszeresen vizsgálják felül, szükség esetén dolgozzák át! A feladatba vonják be a szülői munkaközösség, valamint a diákönkormányzat képviselőit is! A házirend tartalmát a tanév során többször ismertessék meg a szülőkkel, tegyék részükre hozzáférhetővé, osztályfőnöki óra keretében dolgozzák fel a tanulókkal!
  • Értékeljék az iskolában előforduló, a biztonságot veszélyeztető eseményeket objektíven, őszintén!
  • Vészhelyzet, vagy rendkívüli esemény esetére dolgozzanak ki cselekvési tervet!

A szülők:

  • Tanítsák meg gyermekeiknek, hogyan lehet csökkenteni az áldozattá válást, hogyan kerüljék el a veszélyes helyzeteket!
  • Mindig, minden nap folyamatosan legyenek képben, hogy gyermekük hol tartózkodik, mit csinál, kikkel van együtt!
  • Kérdezzenek rá arra is, hogy mik történtek gyermekükkel az online térben! Figyeljenek oda arra, amit mondanak, az aggodalmaikat, jelzéseiket vegyék komolyan!
  • Ösztönözzék gyermeküket, hogy a feszültséget, dühöt, frusztrációt erőszakmentesen oldják fel (sport, hobbi, közösségi programok)!
  • Állítsanak fel családi körben egyértelmű szabályokat az elfogadható viselkedéssel kapcsolatban, melynek része az internet helyes és elegendő mennyiségű használatának rendje is!

A diákok:

  • Közbiztonságra veszélyes eszközt (pld. fegyver, kés, boxer stb.) az iskolában ne tartsanak maguknál!
  • Ha társuknál ilyen eszközt látnak, azonnal jelezzék egy felnőttnek (tanár, osztályfőnök, szülő, védőnő)!
  • Azonnal kérjenek segítséget egy felnőttől, ha: online vagy személyesen zaklatják, megszégyenítik, bántalmazzák, megkárosítják, vagy olyan dologra kényszerítik, amit nem akarnak megtenni, ha barátjuk, osztálytársuk megítélésük szerint bajban van!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.