ELBIR - bűnmegelőzési hírlevelek

2015. 02. 18., sze - 13:30
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Európa Tanács 25 éve nyilvánította február 22-ét a bűncselekmények áldozatainak napjává.

A bűnözők és a közlekedési balesetek nap, mint nap szedik áldozataikat. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében évente több mint 10.000 személy válik valamilyen bűncselekmény sértettjévé. Ez arra kell, hogy ösztönözzön mindenkit, hogy nagyobb figyelmet fordítson hozzátartozóira. Ugyanakkor az egymásra történő odafigyelés elősegítheti a családokban, vagy környezetben élők visszatartását a rossz cselekedetektől és a felelőtlenségből származó veszélyhelyzetektől.

A bűncselekmények áldozataival való törődés, jogaik érvényre juttatása alapvető társadalmi érdek. Valamennyi jogalkalmazó szerv kiemelt feladata, hogy lehetőségeihez, kompetenciájához mérten segítsen azoknak, akik személyükben, javaikban vagy jogaikban sérelmet szenvedtek.

 

 

A Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére 2005 júliusában hozták létre az Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszert (ELBIR).

Az ELBIR lényege, hogy a rendőrség elektronikus levelezés (e-mail) útján juttatja el az önkormányzatok és azok szakintézményei, valamint a polgárok rendszerben regisztrált tagjai számára a mindig aktuális bűnmegelőzési információkat.

A hírlevelek korábbi számai, valamint egyéb hasznos információk is megtekinthetők a B-A-Z. Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány Bűnmegelőzési Szolgálat honlapján: http://www.bunmegelozes.eu


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.