Előzzük meg a csalásokat

2018. 06. 13., sze - 10:22
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós szakemberei közös előadást tartottak a termékbemutatók veszélyeiről, Győrben.

A megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi szakemberei közös interaktív előadás keretében hívták fel az idősek figyelmét az áru- és termékbemutatókkal kapcsolatos visszaélések megelőzésének lehetőségeire. 

A szakemberek 2018. június 12-én az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Kálóczy téri idősek otthonában személyes tanácsadással, szituációk és prevenciós kisfilmek bemutatásával, prevenciós kiadványok átadásával hívták fel a szépkorúak figyelmét, a célcsoportot leginkább érintő bűncselekmények megelőzési lehetőségeire.

Az áldozattá válás elkerülése céljából munkatársaink az alábbiak betartását javasolják:

  • A termékbemutatók, valamint az állapotfelmérések során az eladók nagyon meggyőzőek, céljuk rávenni a vevőket, hogy döntésüket gyorsan és ott helyben, nyomás alatt, kellő átgondolás nélkül hozzák meg. Ezért fontos, hogy a vásárlás elhatározása előtt tájékozódjanak, gondolják azt át. Nem kötelező ott helyben döntést hozni, és semmilyen egyéb nyomással nem lehet ráhatást gyakorolni a vevőre.
  • Tájékozódjanak a termék áráról más árusítóhelyeken is, vagy az interneten!
  • A házalással kínált termékek esetében alapvetően legyenek bizalmatlanok! A felkínált termékek az esetek többségében nem megfelelő minőségűek, használhatatlanok. A házalások, illetve a házalással elkövetett csalásokhoz egyéb bűncselekmények is kapcsolódhatnak, például alkalmi lopások, trükkös lopások, de a betöréses lopások előzetes terepszemléje is megvalósulhat.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

 

Költséges nyereményjáték

A csornai rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálnak egy internetes csaló által elkövetett bűncselekményt.

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.