Fókuszban a bűncselekmények megelőzése

2018. 07. 25., sze - 15:08
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyári táborban jártak a hajdú-bihari rendőrök.

A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett nyári diáktáborban bűnmegelőzési programot szerveztek 2018. július 24-én.

A program célja az volt, hogy a rendezvényen résztvevők 10-13 éves gyerekek a bűncselekmények megelőzése, az áldozattá válás elkerülése, valamint a nyári szünidő veszélyei témaköreiben – a saját biztonságuk fokozása érdekében – hasznos információkat szerezzenek. 

A konzultáción a rendőrséget Dr. Juhász Zoltán rendőr alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője képviselte.

Az alezredes – a filmvetítéssel egybekötött – előadásában kitért a korosztály által leggyakrabban elkövetett jogsértő cselekményekre, valamint az áldozattá válásukat „elősegítő” okokra és körülményekre.

A szakember felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a kiskorúak – életkori sajátosságaiknál fogva – kevésbé képesek különbséget tenni az egyszerű diákkori „csínytevés” és a bűncselekmény között, ezért könnyelműen és meggondolatlanul keveredhetnek olyan jogsértő helyzetekbe, amelyek a későbbiekben egész életükre kihatással lehetnek.

Az interaktív előadás során a gyerekek a mindennapi életben előforduló példák feldolgozása révén kaptak jó tanácsokat a jogsértő események elkerülésének és a nyári szünidő veszélyeinek megelőzése érdekében.

Az alezredes külön kitért a kerékpáros és gyalogos közlekedési szabályok betartásának fontosságára, a balesetek elkerülésének lehetőségeire is.

Hasznos bűn- és baleset-megelőzési tanácsok olvashatók: Hurrá, itt a nyár!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.