Fókuszban a modernkori rabszolgaság

2015. 11. 19., cs - 08:15
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az „Időtlen rabszolgaság?” című projekttel összefüggésben szervezett tréning célja a hazai oktatásban résztvevők időszerű kihívásokra történő felkészítésének segítése volt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az Anthropolis Közhasznú Egyesülettel együttműködésben 2015. november 17-én egész napos tréninget tartott Kecskeméten a modernkori rabszolgaság témakörében.

Korábban, 2015. május 18. és 2015. június 2. közötti időszakban a civilek érdeklődését felkeltő „Időtlen rabszolgaság?” címmel meghirdetett projekt kapcsán három alkalommal szakember-képzésekre került sor a jelzőrendszeri tagok számára Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság központi objektumában.

 

Jelen tréningen tanárok, trénerek, nevelők, ifjúságsegítő szakos főiskolai hallgatók és a 11-18 éves korosztállyal hivatásszerűen foglalkozó érdeklődők voltak jelen. A szemléletformáló tevékenység arra irányult, hogy a hazai oktatásban széles körben jelenjen meg a globális dimenzió, segítve ezzel az oktatásban részvevők felkészülését az időszerű kihívásokra. A projekt célja az iskolai és iskolán kívüli oktatás perspektívájának szélesítése, módszereinek megújulása, a globális nevelés nemzetközi gyakorlatának és tapasztalatai hazai terjedésének és népszerűvé válásának elősegítése.

 

Az Anthropolis Közhasznú Egyesület kiadásában hiánypótló képzési kézikönyv jelent meg „Modernkori rabszolgaság” címmel. A tréning résztvevői megismerkedtek a könyv tartalmával és elsajátíthatták a kiadványban ismertetett, esettanulmányokra épülő azon módszereket, melyek segítségével tanórán vagy iskolán kívüli foglalkozások keretében az egyik legsérülékenyebb csoport, a 11-18 éves korosztály számára közvetíthetők az áldozatvédelemre, külföldi munkavállalásra, családon belüli erőszakra, idősekre és fiatalokra vonatkozó prevenciós ismeretek. Megtárgyalásra kerültek a modernkori rabszolgaság kontextusai, definíciója, formái. Mihalkó Viktória, a projekt vezetője és Nagy Balázs tréner segítségével a résztvevők megismerhették, hogyan segíthetnek az áldozatoknak, mit tehetnek a hatékony megelőzés érdekében.

 

A projekt kapcsán prevenciós oktatás keretében diákok képzésére is sor kerül 2015. november végén Kecskemét egyik általános iskolája felső tagozatos diákjai, valamint két középiskola tanulói számára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.