Gyerekek a rendőrségen

2018. 06. 13., sze - 07:49
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hasznos, és izgalmas kalandok vártak a diákokra Szekszárdon.

Különleges programokban volt részük 2018. június 12-én a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule 2. osztályos tanulóinak. A fiatalok osztályfőnökük kíséretében a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Tartsay utcai épületébe látogattak el, ahol a bűnmegelőzési alosztály munkatársaival beszélgettek.

A fiatalok megismerkedhettek a nyár-, és kiemelten a fürdőzés veszélyeivel, és hasznos ismereteket szereztek arról is, mit- és hogyan kell tenniük, ha egyedül lesznek otthon. Mindemellett megtanulták a 112-es segélyhívószámot és annak használatát, és megértették azt is, miért veszélyes, ha interneten, vagy akár a játszótéren idegenekkel veszik fel a kapcsolatot.

A kicsik a beszélgetést követően közelebbről is szemügyre vették a járműparkot, és legnagyobb örömükre a rendőrkutyákkal is találkoztak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.