Halottak napján is biztonságban

2017. 10. 30., h - 12:46
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közutakon és a temetők környékén Vas megyében.

Mindenszentek és halottak napja közeledtével nagy számban kelünk útra és látogatunk ki a temetőkbe, hogy elhelyezzük a megemlékezés virágait. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy ez az időszak veszélyeket is rejthet magában.

Ezekben a napokban a közúti forgalom a többszörösére nő. Sokan ülnek volán mögé olyanok is, akik kevésbé gyakorlott vezetők, vagy éppen nem rendelkeznek kellő helyismerettel. Így előfordulhat, hogy váratlan manővereket hajtanak végre. A zsúfolt utakon a megszokottnál hosszabb menetidővel kell számolni. Éppen ezért célszerű korábban elindulni, hiszen a türelmetlenségből fakadó manőverek növelik a közlekedési balesetek bekövetkezésének kockázatát. Kiemelten fontos, hogy ne csak magunkra, hanem egymásra is figyeljünk!

A gyalog, vagy kerékpárral útnak indulók pedig lehetőség szerint a nappali órákra tervezzék a temetőlátogatást, és minden esetben tartsák szem előtt, hogy nemcsak látni, hanem látszani is kell!

A vagyonbiztonság kérdése is kiemelten kezelendő ezen időszakban. Minden esetben zárják be a gépjárművet, az utastérben ne hagyjanak semmiféle értéktárgyat! Ha tömegközlekedéssel utaznak, ügyeljenek arra, hogy táskájuk legyen zárt állapotban, célszerű még a kezüket is a záron tartani. A mobiltelefont, pénztárcát soha ne a hátizsák külső zsebébe tegyék, mert onnan könnyebben kiemelhető.

Addig se hagyják személyes irataikat, bankkártyájukat, lakáskulcsukat, illetve a gépjármű okmányait az autóban, amíg felkeresik szeretteik sírját! Továbbá arról se feledkezzenek meg, hogy a vagyonbiztonság szabályainak betartása nemcsak a temetőn kívül, hanem azon belül is érvényes. Rövid időre se hagyják őrizetlenül a síron táskájukat, tartsák azt mindig maguknál!

A megyeszékhelyen a Jáki úti temető környékén a közlekedés biztonságának fenntartása, a belesetek és a forgalmi torlódások megelőzése érdekében a frekventált időszakokban a rendőrök a polgárőrökkel közösen segítik a közlekedést. Indokolt esetben a környező utcák forgalmának átszervezése is várható, fokozott körültekintéssel közlekedjenek!

A vidéki temetőknél a körzeti megbízottak munkáját a helyi polgárőrök segítik a gépkocsifeltörések és a zseblopások hatékonyabb megelőzése érdekében.

Amennyiben bármilyen jogsértést észlelnek, kérjük, forduljanak bizalommal a legközelebbi rendőrhöz, vagy telefonon tegyenek bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!

Békés, nyugodt megemlékezést és balesetmentes közlekedést kívánunk!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.