Halottak napján is biztonságban

2017. 10. 31., k - 12:32
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Polgárőrökkel látnak el közösségi szolgálatot középiskolás diákok Pécsett.

Mindenszentek és halottak napja idején, a közterületen elkövetett vagyon elleni bűncselekmények megelőzésében a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, a polgárőr-egyesületek munkatársainak közreműködésével aktív szerepet szán a közösségi szolgálatra jelentkező középiskolás diákoknak.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2017. október 30-án – az őszi szünet első napján – a rendőrségnél végezhető közösségi szolgálatról tartott alapképzést a főkapitányság épületében. A képzésen elsősorban rendészeti ágazatban tanuló, közel 100 fő középiskolás diák vett részt, akik bűn- és baleset-megelőzési, valamint tűz- és munkavédelmi ismereteket sajátítottak el.

A fiatalok feladata, hogy a polgárőrökkel együttműködve bűnmegelőzési célú jelenléttel biztosítsák a Pécsi Köztemető parkolóit és a temetőbe látogatók vagyonbiztonságát.

Amennyiben a diákok a „járőrszolgálat” során bűncselekményt észlelnek, úgy a temető biztonsági szolgálatának, illetve a velük állandó kapcsolatban álló rendőröknek szólnak, akik a megteszik a szükséges intézkedéseket.

A képzésen a fiatalok nagy lelkesedéssel fogadták a feladatot, így szinte pillanatok alatt betöltötték a rendőrség által felajánlott létszám keretet.

Fogadják meg a rendőrség ajánlásait vagyonbiztonságuk megóvása és a balesetmentes közlekedés érdekében:

A temetők környékén számoljanak a megnövekvő gyalogos- és gépjárműforgalommal! Figyeljék az aktuális közlekedési jelzéseket, a kihelyezett közlekedési és tájékoztató jellegű táblákat, a rendőrök jelzéseit fokozottan vegyék figyelembe!

A közlekedési eszközökön és a temetők környékén fokozottan figyeljenek a zsebtolvajok, alkalmi tolvajok megjelenésére!

A zseblopásokat jellemzően az utcán, illetve közlekedési eszközökön, piacokon és bevásárlóközpontokban követik el. Pénzüket, bankkártyájukat, valamint egyéb értékeiket már akkor tegyék biztonságos, nem látható helyre, amikor elindulnak otthonról! Lehetőség szerint kabátjuk belső zsebében tárolják a pénztárcájukat, az irataikat és a telefonjukat!

A járművekből történő lopások a bűncselekmények igen nagy százalékát teszik ki, ezért fontos, hogy a jármű ajtajait, az ablakokat, és a napfénytetőt mindig zárják le, mielőtt az autót elhagyják, még akkor is, ha csak rövid időre távoznak!

A trükkös lopások megelőzése érdekében javasoljuk, hogy legyenek valamivel gyanakvóbbak, tartózkodóbbak, és ne hagyjanak látható helyen semmilyen iratot és értéket a gépkocsiban!

Amennyiben bűncselekmény áldozatává válnak, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámokon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.