"Házhoz megyünk" Balatonlellén

2017. 07. 11., k - 14:36
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A programsorozat célja, az állampolgárok szubjektív közbiztonságérzetét negatívan befolyásoló lakásbetörések, gépjárműfeltörések, trükkös lopások megelőzésére hívatott vagyonvédelmi eszközök és módszerek minél szélesebb körben történő ismertetése.

A Balatonlellei Napfény Strandfürdőnél 2017. július 11-én délelőtt várták az érdeklődőket a „Házhoz megyünk” program keretében kiállított információs standnál. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által felállított pavilonban elsősorban a nyaralók figyelmét hívták fel értékeik megőrzésére, az áldozattá válás megelőzésére, valamint az üresen maradt hétvégi házak, apartmanok védelmével kapcsolatban adtak hasznos tanácsokat. A standhoz érkező gyerekek a vagyonbiztonság fontos kérdésivel játékos formában ismerkedhettek meg, a „Bike Safe” program keretében pedig lehetőség volt ingyenes kerékpár-regisztrációra is. Az osztály munkatársai a megjelent érdeklődőknek apró ajándékokkal kedveskedtek.

 

Zavartalan pihenése érdekében fogadja meg a rendőrség tanácsait!

 

  • Csak a nyaraláshoz, pihenéshez elengedhetetlen felszerelést vigye magával.
  • A strandoláshoz nem feltétlenül szükséges használati tárgyakat, ékszereket, bankkártyát, iratokat hagyja otthon, vagy biztonságos helyen.
  • Csak szükséges mennyiségű készpénzt vigyen magával a strandra.
  • Mobiltelefonját, fényképezőgépét, kameráját, gépkocsijának kulcsait ne hagyja őrizetlenül, használja az értékmegőrzőket!
  • Gépkocsiját mindig zárja be, értékes tárgyakat, táskát soha ne hagyjon látható helyen az utastérben, ezeket inkább a csomagtartóban helyezze el!
  • Nyaralója, apartmanja ablakait, ajtajait és a kerítéskaput is távozáskor mindig zárja be!
  • Amennyiben mégis áldozattá, sértetté válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 107-es vagy 112-es segélyhívón!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.