„Házhoz megyünk” Drégelypalánkon

2017. 06. 13., k - 14:34
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szakemberek a Balassagyarmati Rendőrkapitányság szervezésében újabb helyszínen találkoztak a lakossággal az országos programsorozat keretében.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság szakemberei 2017. május 12-én Drégelypalánkon prevenciós tanácsokat adtak az érdeklődők számára a „Házhoz megyünk” elnevezésű program keretében.

A községben létrehozott információs ponton a bűnügyi szakemberek a vagyon elleni bűncselekmények és a lakásbetörés áldozattá válásának elkerüléséhez nyújtottak segítséget, továbbá a lakosság részére vagyonvédelmi és bűnmegelőzési szórólapokat adtak át.

A rendőrök a kerékpár-tulajdonosoknak a helyszínen biztosították a „BikeSafe” rendszerben történő ingyenes regisztrációt. A rendszerben rögzített biciklik a későbbiekben visszakereshetőek, elősegítve ezzel, egy esetleges lopás esetén a bűncselekmények felderítését, valamint az eltulajdonított kerékpárok tulajdonoshoz történő visszajuttatását.

A program részeként a Drégelypalánki Szondi György Általános Iskolában Kobl Gábor rendőr őrnagy tartott előadást a diákoknak a sérelmükre elkövetett jogsértéseket elősegítő tényezőkről, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről. A kérdésekre válaszolva az előadó beszélt a gyermekek által elkövetett jogsértések sajátosságairól és azok jogkövetkezményeiről is. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.