„Házhoz megyünk!” Hajdúszoboszlón

2015. 12. 08., k - 07:57
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében országos kampánysorozatot indított „Házhoz megyünk!” címmel, amelynek következő állomása Hajdúszoboszlón volt.

A rendezvényt 2015. december 7-én dr. Gali Sándor r. ezredes, rendőrkapitány nyitotta meg, ezt követően dr. Juhász Zoltán r. alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető tájékoztatta az érdeklődőket a programról. A rendezvényen részt vett Francz Gabriella, az Aegon Biztosító Hajdúszoboszlói kirendeltség vezetője, Papp László, a Hajdú-Bihar Megyei Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara biztonságtechnikai alelnöke és Nemes Gyula a Hajdúszoboszlói Polgárőrség Elnöke.

A program elsődleges célja, hogy az állampolgárok szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat és közvetlen ajánlásokat. A rendőrök Hajdúszoboszló után Hajdúdorogon fognak információs pontokat felállítani. Egy-egy településen minden hónapban egy héten keresztül – munkanapokon – látják el tanácsokkal a szakemberek az érdeklődőket. Ezeken a helyszíneken előadások, filmek, tanácsadások segítik a tájékozódást, emellett a résztvevők megismerhetik a különféle vagyonvédelmi eszközöket, azok működését.

A rendezvénysorozatot 2016. május végén egy országos vagyonvédelmi vetélkedő zárja, amelyen a csapatok településenként vagy városrészenként, az alábbi összetételben vehetnek részt: 1 fő nagyszülő, 1 fő szülő, 1 fő általános iskola felső tagozatos gyermek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.