Házhoz megyünk Papkeszin

2020. 03. 09., h - 10:34
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság munkatársai a községben szervezett közbiztonsági napon adnak vagyonvédelmi tanácsokat.

A Házhoz megyünk elnevezésű országos program keretében a balatonalmádi rendőrök 2020. március 10-én több korosztályt is megszólítanak Papkeszin. A délelőtt folyamán a helyi óvodába, illetve az általános iskolába látogatnak el, és megelőzési előadásokat tartanak a gyerekeknek.

Az iskolai programmal párhuzamosan, 11 órától 12 óráig a polgármesteri hivatalban működtetett információs ponton adnak tájékoztatást az érdeklődőknek a település közbiztonsági helyzetéről, valamint hasznos tanácsokkal látják el otthonaik, értékeik megóvása érdekében. A rendőrök ezután, 13 órától 14 óráig a helyi Művelődési Ház előtt beszélgetnek a lakosokkal mobil fogadóóra keretében.

A program zárásaként a Balatonalmádi Rendőrkapitányság munkatársai 14 órától 15 óráig a helyi nyugdíjas klubban lakossági fórumot tartanak.

A rendezvény ideje alatt a vagyonvédelmi programhoz kapcsolódó országos BikeSafe kerékpár-regisztrációra is lehetőség nyílik. Ennek során rögzítik a kétkerekű színét, típusát, a gyártót, a gyártási számot, jellegzetességeit és fényképfelvételeket is készítenek róla, majd ezek az adatok egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető nyilvántartásba kerülnek. Lopás esetén pedig megkönnyítik a felderítést, valamint a megtalált kerékpárok tulajdonoshoz történő visszajuttatását is.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.