„Ifjú rendőrök” a Dombay tónál

2018. 06. 01., p - 12:27
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyermekek részére szervezett akadályversenyen közreműködtek a Baranyai Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei a Pécsvárad melletti Dombay tónál.

A Szebényi Polgárőr Egyesület felkérésére 2018. május 30-án akadályversenyen jártak a rendőrök. A Véméndi Általános Iskola felső tagozatos, erdei iskolában lévő tanulói számára szervezett programon résztvevő félszáz gyermeknek hat akadálynál kellett különböző feladatokat teljesíteniük. Az „NCIS” elnevezésű állomáson rendőri szerepbe bújva próbálhatták ki magukat a diákok, amelynek keretében járőrként, és nyomozóként teljesítettek szolgálatot egy rablás helyszínén. A fiúk és lányok rendkívüli érdeklődéssel vetették magukat az élménypedagógiai elemekkel átszőtt feladat végrehajtásába, amelynek alkalmával felkutatták, majd biztosították a szimulált bűnügyi helyszínt. A munkamegosztás során volt, aki fényképezett, volt, aki a bűnjeleket rakta a bűnjelzacskóba, miközben a nyomozók a sértetteket hallgatták ki, majd a gyerekek elkészíthették az elkövető fantomképét is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.