Kerüljük el az áldozattá válást!

2018. 07. 20., p - 09:09
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Értékeink és személyünk biztonsága érdekében mi magunk tehetjük a legtöbbet.

Különösen igaz ez az alkalmi és zseblopások (telefon, készpénz, iratok, bankkártya) esetében. Az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetése szempontjából kiemelten veszélyes helynek számítanak a forgalmasabb közterületek, tömegközlekedési eszközök, üzlet- illetve bevásárlóközpontok, piacok, tömegrendezvények, szórakozóhelyek.

A Tatabányai Rendőrkapitányságon 2018. július 18-án egy idős hölgy tett feljelentést. A nyomozóknak elmondta, hogy a délelőtt folyamán egy tatabányai élelmiszerüzletben vásárolt. A nála lévő táskát felakasztotta a bevásárlókocsira, és azt hátrahagyva nézelődött a sorok között. A bevásárlás befejezését követően az árukat a szalagra helyezte, ám amikor fizetésre került a sor, észrevette, hogy a táskájából eltűnt a tárcája a benne lévő készpénzzel, iratokkal és bankkártyával együtt. A rendőrség lopás vétség elkövetése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A fenti esettel összefüggésben a rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a zsebesek gyakran a tömeget, a szoros érintkezést kihasználva próbálják elemelni az értéktárgyakat. Mások figyelemeltereléssel (például: útbaigazítás kérése) próbálkoznak, kézben tartott tárgyak (például: újság) takarásában kutatnak az értékek után, esetleg a zsebmetszés módszerét alkalmazzák. Megkönnyíti a dolgukat, hogy sokan ruházatuk, táskájuk illetve hátizsákjuk külső zsebében tartják mobiltelefonjukat, tárcájukat. Az alkalmi lopásoknál a tolvajok a kínálkozó lehetőséget használják ki, legyen az nyitva hagyott gépjármű, lépcsőházban hagyott babakocsi, szórakozóhelyen, bevásárlás közben őrizetlenül hagyott táska, padra vagy a földre letett csomag, vagy bármilyen értéktárgy, amelyre nem figyelünk eléggé.

Emellett még mindig sok esetben fordul elő trükkös lopás és csalás, ahol szintén gyakori a sértetti közrehatás. Az elkövetők főként az idősebb korosztályt veszik célba, gyakran valamilyen szolgáltató, polgármesteri hivatal, nyugdíjas klub munkatársának adják ki magukat, és adatszolgáltatásra, túlfizetésre, visszajáró pénzösszegre, nyereményre, ajándékra hivatkozva jutnak be az ingatlanba. Az úgynevezett unokás csalásoknál az elkövető az idős ember unokájának adja ki magát, és általában telefonon keresztül balesetre, rendőrségi eljárásra hivatkozva pénzt kér tőle, melyért rendszerint egy „ismerős” megy el. 

A rendőrség kéri, hogy fokozottan figyeljen értékei védelmére! Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válna, hívja a 107-es vagy a 112-es segélyhívót!  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.