„Kiállok érted”

2019. 10. 16., sze - 07:00
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Prevenciós előadást tartottak a Zalai Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a prostitúció és az emberkereskedelem veszélyeiről Zalaegerszegen, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központban.

A „Kiállok érted” - komplex társadalom-érzékenyítő és preventív pilot - program 2015-ben indult el egy Norvég Civil Támogatási Alap gondozásában.

A program célja a gyermekotthonok gyermekei és környezetük, továbbá a velük foglalkozó szakemberek figyelmének felhívása a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás veszélyeire és az emberkereskedelemre. A térségben tevékenykedő civil szervezetek feltérképezésén túl a program foglalkozások és beszélgetések tartásával feltárja a hatékony segítségnyújtás és együttműködés módszereinek lehetőségeit a kialakult helyzet kezelésére.

A rendezvényt Nagy Zoltán r. ezredes, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese nyitotta meg, aki beszédében felhívta a figyelmet e társadalmi problémára, a szexuális kizsákmányolás és az áldozattá válás elkerülésének és kezelésének lehetőségeire.

A résztvevők a nap folyamán a „Kiállok érted” című színdarabot is megtekinthették, a KV színtársulat és a Láthatáron csoport előadásában.

Az előadás után a gyermekek drámafoglalkozás keretében, míg a nevelők, pedagógusok kerekasztal-beszélgetésen beszélhették meg a színdarab tanulságait.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.