Kiszabadították Gordont Várpalotán

2018. 12. 06., cs - 12:11
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rendhagyó bűnmegelőzési foglalkozást tartottak az egyik várpalotai általános iskola tanulóinak.

A várpalotai Rákóczi Telepi Tagiskola 8. évfolyamos tanulóinak mutatták be a rendőrök az újszerű, pályázati forrásból megvalósított „Mentsétek meg Gordont!” bűnmegelőzési játékot 2018. december 5-én délelőtt.

A diákok a program során különböző, a bűncselekményekkel, a bűnmegelőzéssel és az áldozatvédelemmel kapcsolatos kérdésekre keresték meg a helyes válaszokat. A foglalkozás lehetőséget adott arra, hogy a gyerekek tájékozódhassanak, hogy mi lehet a következmény iskolai és magánéleti zaklatások esetében, és kihez fordulhatnak segítségért, ha ők maguk, vagy társaik bajba kerülnek.

A játékos vetélkedőn a gyermekek együtt, a közösség erejét jelképezve szabadították meg a játékmackót bilincseitől. Gordon, a plüssmedve egy iskolai közösségből kiközösített és kigúnyolt diákot szimbolizált, aki ettől zárkózottá vált, magába fordult és bilincsben érezte magát. Az osztály tagjai csapatokat alkottak, és különböző ügyességi, logikai feladatok megoldásával jutottak el a közös megoldásig, amellyel kiszabadították Gordont a zárkózottságából. A foglalkozás rámutatott arra, hogy egy csoportban mindenkire szükség van ahhoz, hogy egyetlen társuk se érezze magát kiközösítve, továbbá arra, hogy az ilyen eseteket együtt lehet megelőzni illetve megszüntetni, és a megelőzés mindenkinek a feladata.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.