Kortárs képzés a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon

2017. 07. 01., szo - 10:29
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Tanulj a biztonságért” bűnmegelőzési képzésen 29 fő középiskolás diák vett részt Pécsett.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „Mindent a biztonságért” pályázatának egyik eleme a „Tanulj a biztonságért”. A bűnmegelőzési program során június 26-tól június 30-ig Pécsett, a Légszeszgyár utcában öt napos, negyven órás kortárs képzésen vett részt az a 29 fő középiskolás diák, akik a pécsi Széchenyi Gimnázium, a pécsi Pollack Mihály Szakközépiskola, a pécsi Janus Pannonius Gimnázium és a szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium tanulói.

A képzés célja olyan felkészült kortárs segítők képzése, akik a tanultakat képesek átadni társaiknak, ezzel segítve őket, hogy elkerüljék az áldozattá válást. A tréning során a diákokat felkészítették arra, hogy kortársaik részére bűnmegelőzési foglalkozásokat tudjanak tartani. A résztvevők a személyiségfejlesztésen, a konfliktuskezelésen, kommunikációs és oktatás-módszertani ismereteken túl megismerkedhettek Baranya megye bűnügyi helyzetével, a fiatalok körében leggyakrabban előforduló bűncselekményekkel, az elkövetővé és áldozattá válás folyamatával, a bűnmegelőzés lehetséges módjaival. Megtanulták a nem-et mondás technikáját, az önérvényesítés lehetőségeit, a helyes értékrend kialakításának módjait. 

A tanfolyam zárásaként a diákok tanúsítványt kaptak, az oktatók pedig vállalták, hogy a képzés lezártát követő fél éven keresztül négy órás nyomon követő foglalkozást tartanak a végzett diákok számára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.