Kortárs segítő program a város iskoláiban

2017. 07. 06., cs - 06:34
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei három tatabányai középiskolában indították el a programot.

A kortárs segítők olyan diákok lehetnek, akikhez társaik bizalommal fordulhatnak, példaképek lehetnek. A módszer lényege, hogy a kamaszok a kortársaiktól kaphatnak és várhatnak problémáik megoldásához segítséget.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei három tatabányai középiskolában indították el a programot.

A segítőknek mentoraik is lesznek, tanárok, iskolai védőnők, iskolai bűnmegelőzési tanácsadók. A tanulók a három napos képzésen választ kaphattak kérdéseikre és a rendőrökkel együtt megfogalmazták a tevékenységük alapjait, valamint a tanév megkezdését követően a felmerülő feladatokat.
A szakemberek 2017. július 5-én 16 diák részére adták át a képzés befejezését igazoló okleveleket.

Kortárs segítő program


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.