„Kortárs Segítők” Hajdú-Bihar Megyében

2013. 12. 13., p - 09:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya szépkorúak részére első alkalommal indít kortárssegítő képzést.

A program célja, hogy a képzésre jelentkező lelkes nyugdíjasok a tanfolyamon megszerzett információkat a bűncselekmények, illetve a sértetté válás megelőzése érdekében átadják kortársainak. Az önkéntesek a 2013. december 10-én megrendezett tanfolyamon tájékoztatást kaptak az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények jellemzőiről, és azok megelőzési lehetőségeiről, valamint az áldozatsegítés aktualitásairól is. A „Kortárs Segítők” felkészülését a rendőrség pszichológusa és bűnügyi technikusa is segítette. 

A tanfolyam elvégzésével 20 hajdú-bihari önkéntes vált jogosulttá arra, hogy – az időskorúak áldozattá válásának megelőzése céljából – a rendőrség ajánlásait, tanácsait és javaslatait, valamint rendőrség által biztosított bűnmegelőzési kiadványt átadják kortársainak. Tevékenységükkel segítik és támogatják a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkáját.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.