Közösségi szolgálat a bűnmegelőzésben

2013. 12. 08., v - 07:40
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság, a közterületen elkövetett vagyon elleni bűncselekmények megelőzésében aktív szerepet szán a közösségi szolgálatra jelentkező diákoknak.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltaknak megfelelően az érettségi bizonyítvány kiadásához követelmény a tanulók részére meghatározott óraszámú közösségi szolgálat teljesítésének igazolása.

A Győri Városi Rendőrkapitányság eddig 3 oktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás alapján vállalta, hogy a diákok számára lehetőséget biztosít a közösségi szolgálat teljesítésére.

Fentiekre tekintettel elsőként 2013. december 7-én, a Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakiskola Rendészeti Osztályának diákjai vettek részt abban a prevenciós programban, melynek célja, hogy megelőzzük Győr város 11 frekventált helyszínén a vagyon elleni bűncselekmények és a tulajdon elleni szabálysértések elkövetését.

Tapasztalatok szerint a figyelmes, mások értékeire is figyelmet fordító állampolgárok jelenlétének visszatartó ereje van fenti jogsértések elkövetésére, ezért vonta be e tevékenységbe a rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya a közösségi szolgálat teljesítésére jelentkező diákokat. A fiatalok feladata, hogy bűnmegelőzési célú jelenlétükkel biztosítsák a város bevásárló-centrumainak parkolóit használó állampolgárok vagyonbiztonságát.

A „járőrszolgálat” során amennyiben a fiatalok bűncselekményt észlelnek a bevásárlóközpontok biztonsági szolgálatának, illetve a velük állandó kapcsolatban álló rendőri erőknek szólnak, akik a továbbiakban megteszik a szükséges intézkedéseket. A diákok nagy lelkesedéssel fogadták a feladatot, így szinte pillanatok alatt betöltötték a rendőrség által felajánlott keretet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.