„Krimit tud?” Szombathelyen

2018. 09. 28., p - 14:33
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy megye középiskolás csapatai mérték össze tudásukat bűnmegelőzés témakörben.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya, együttműködve a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályával és a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvánnyal, 2018. szeptember 28-án „Krimit tud?” elnevezéssel meghirdetett bűnmegelőzési vetélkedőt szervezett a középiskolás fiatalok részére a főkapitányság Szent László termében.

A vetélkedő célja a középiskolás korosztály biztonságtudatos életszemléletének kialakítása, a bűnmegelőzési módszerek elsajátítása és a helyes viselkedési panelek megismertetése volt.

A diákok országos viszonylatban összesen hat elődöntőn mérhetik majd össze tudásukat, amelynek első régiós megmérettetésére Szombathelyen került sor. A kreativitást igénylő feladatok sikeres teljesítése érdekében a résztvevő tizenkét csapat a verseny során mindent megtett azért, hogy a legjobb legyen. A Vas megyei, a Győr-Moson-Sopron megyei, a Komárom-Esztergom megyei és a Veszprém megyei, három-három főből álló csapatok a vetélkedő során olyan feladatokkal találkozhattak, amelyek valós élethelyzeteket vázoltak fel. A megoldás érdekében eljátszott helyzetgyakorlatok a vagyonvédelem, a média káros hatásai, a drogprevenció, az ifjúságvédelem és az internet veszélyei témakörét ölelték fel. A kellemes hangulatú és improvizatív délelőtt az első két helyezést elért csapat számára hozta meg az igazi sikert, hiszen az első helyen végzett Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium diákjai és a második helyezést elért győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium tanulói vehetnek majd részt a 2018 novemberében megtartásra kerülő országos döntőn.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.