Megmentették Gordont Vas megyében

2018. 08. 18., szo - 08:44
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Játszva tanulni a legkönnyebb! Ezt bizonyítja az az interaktív játék is, amelynek egy családi nap keretében lehetettek részesei az eseményre kilátogatók Körmenden.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai 2018. augusztus 17-én az egyik, körmendi telephellyel rendelkező gyár által szervezett családi napon biztosítottak lehetőséget arra, hogy az esemény résztvevői játékos formában szerezhessenek új ismereteket az internet veszélyeit érintő témában.

A nagyon népszerű foglalkozáson gyerekek és szüleik szerveződtek csoportokba azért, hogy együtt küzdjenek Gordon szabadságáért. Főhősünk, Gordon nem más, mint egy hátrányos helyzetű, nem túl előnyös külsejű kismaci, „aki” megpróbált beilleszkedni az őt körülvevő közösségbe, de minden erőfeszítése ellenére csak bántások érték. Volt, hogy társai lelkileg, máskor pedig fizikailag is bántották és egy idő után már a közösségi oldalon is inzultálták.

A kilencvenperces játék valójában a mindennapok során előforduló, az internet veszélyeit érintő kérdéseket vett górcső alá. A kreatív, ügyességet és logikát is igénylő interaktív játék során a jelenlévők hamar és nagyon ügyesen felismerték, hogy nem egymás ellen, hanem egymásért, Gordonért kell „harcolniuk”, így végül megérdemelten és boldogan vehették le a bilincset a maciról.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Díler kezén kattant a bilincs

Fél kilogramm új pszichoaktív anyagot találtak a szolnoki nyomozók egy helyi férfinél. Őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.