Megnyitott a Zalakarosi bűnmegelőzési iroda is

2020. 07. 02., cs - 13:01
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A strand környékén segítik a fiatalok a rendőröket.

A rendőrség szakmai irányítása mellett Zalakaroson, a Gránit Gyógyfürdőben 2020. július 2-án megnyitott a bűnmegelőzési iroda. A 36 kortárssegítő gyerek váltásban, 2020. augusztus 20-áig segíti az egyenruhások munkáját. A strand területén, illetve környékén, a parkolókban szórólapokkal hívják fel az emberek figyelmét arra, hogy vigyázzanak értékeikre, valamint további információval látják el a strand területére érkező turistákat is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.