Mindenszentek

2013. 10. 29., k - 14:13
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Október utolsó és november első napjaiban elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Sajnos vannak, akik ezt az alkalmat használják fel arra, hogy másokat megkárosítsanak. Ezért kérjük, hogy fogadják meg tanácsainkat!

Pénzt csak annyit vigyenek magukkal, amennyire a virágok, mécsesek megvásárlásához, vagy az utazáshoz szükségük van. Ha bankkártyáikat nem szeretnék használni, akkor hagyják otthon. Sokan a sírok gondozása közben a földre, vagy sírkövekre teszik le táskáikat, melyeket aztán – például arra az időre, míg elmennek vízért – őrizetlenül hagynak. Az is gyakran előfordul, hogy a sírkertekbe érkezők a leparkolt autókban hagyják értékeiket. Az üléseken, kalaptartón, műszerfalon felejtett telefonok, kézitáskák kívülről is jól láthatóak, így a rossz szándékkal nézelődők hamar felfigyelnek ezekre a tárgyakra. A leállított, lezárt autóban ezért lehetőség szerint ne hagyjanak táskát, iratot, értéket. Ha semmiképpen nem tudják magukkal vinni, akkor se a temető parkolójában, hanem még otthon, elindulás előtt pakolják be ezeket a csomagtartóba. Járműveiket amennyiben erre lehetőség van, jól megvilágított helyen állítsák le, és minden ajtót zárjanak be. Kerékpárjaikat is lakatolják le, és a kormányon, illetve a kosarakban ne hagyjanak semmit. Ha autóbusszal, vagy egyéb tömegközlekedési eszközzel utaznak, ügyeljenek arra, hogy kézi-, illetve válltáskájuk ne maradjon nyitva, és a könnyen hozzáférhető zsebeikből se tudjanak semmit kivenni.

 

A rendőrkapitányságok felvették a kapcsolatot a temetők gondnokaival, üzemletetőivel, valamint a polgárőrökkel és a közterület felügyelőkkel. A sírkertekbe a forgalmasabb időszakokra állandó jelenlétet, illetve visszatérő ellenőrzéseket szerveztek. Megyében egyik temető környékén sem lesz forgalomkorlátozás, de amennyiben szükséges, a rendőrök segítik a gyalogosok és járművezetők közlekedését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.