Nyári szünidő veszélyei

2017. 06. 16., p - 13:07
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fogadják meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- és balesetmegelőzési ajánlásait a nyári szünidőre!

A nyári szünidő beköszöntével a gyermekek kikerülnek a biztonságot adó iskolafalak közül, ám sok munkába járó szülőnek nehézséget okoz elhelyezésük, állandó felügyeletük. A tanítás befejezését követően a gyermekek felszabadultabbá, óvatlanabbá, figyelmetlenebbé válhatnak, sok szabadidővel rendelkeznek, így gyakrabban jelennek meg a közterületeken, a parkokban a játszótereken és az utak mentén. Nagyon fontos, hogy a szülők felkészítsék a gyermekeket, azon a veszélyhelyzetek az elkerülésére és kezelésére, amelyek őket érhetik. A legszükségesebb tudnivalók a következőek:

- Értékeikkel ne hivalkodjanak, azokat ne tartsák jól látható helyen, ne adják oda idegeneknek.

- Táskájukat közösségi helyeken ne hagyják őrizetlenül. A legjobb, ha azt mindig maguk mellett tartják.

- Idegenekben - még ha kedvesek is - ne bízzanak meg, velük ne menjenek sehová, még útbaigazítás céljából sem.

- A késő esti órákban lehetőség szerint ne egyedül induljanak haza, hanem egymást védve-kísérve.

- Ha támadás éri őket, ne az értékeiket, hanem testi épségüket védjék.

- Feltétlenül tanulják meg szüleik telefonszámát, és ismerjék a segélyhívó telefonszámát, a  112-t is.

- Szórakozó- és közösségi helyeken italaikat ne hagyják őrizetlenül, amennyiben ez mégis megtörténik, ne igyanak abból, hiszen nem tudhatják, hogy nem került-e bele valamilyen szer.

- Ne próbálják ki a különböző kábítószereket, mert hatásuk kiszámíthatatlan és könnyebben válhatnak áldozattá és elkövetővé is.

A szülők gyermekeikkel együtt tekintsék át a legfontosabb gyalogos és kerékpáros közlekedési szabályokat, vizsgálják át a gyermekeik kerékpárját és szükség esetén szereljék fel a kötelező tartozékokkal, mint például a fékkel, világítóberendezéssel, prizmával, csengővel. Nagyon fontos, hogy a kerékpárok műszaki állapota mellett saját és gyermekeink biztonságáról se felejtkezzünk el. Kerékpározás, görkorcsolyázás és a gördeszkázás közben használjanak bukósisakot, védőfelszereléseket.

Kérjük a tisztelt szülőket és a közúti közlekedésben résztvevőket, hogy a nyári időszakban különösen ügyeljenek a gyermekekre, akár az úton, vagy annak közelében gyalogosan, vagy kerékpárral jelennek meg. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.