Összefogás a falvakban, tanyákon élők biztonságáért

2017. 07. 06., cs - 16:12
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával hat megyei rendőr-főkapitányság közösen valósította meg a „Pusztán hatan” bűnmegelőzési programot. A kezdeményezés célja a tanyákon, illetve falvakban élők segítése, tájékoztatása volt.

„Pusztán hatan” címmel valósított meg bűnmegelőzési programot hat megyei rendőr-főkapitányság. A kezdeményezést a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatta és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság fogta össze. Békés mellett Bács-Kiskun, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék rendőrsége vett részt a falvakban, tanyákon élők segítését, tájékoztatását szolgáló összehangolt bűnmegelőzési programban. A rendőri vezetők és bűnmegelőzési szakemberek 2017. július 6-án, Békéscsabán összegezték a kitűzött célokat és mutatták be a program eredményeit.

dr. Kis Péter r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese

A konferencia résztvevőit dr. Kis Péter r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese köszöntötte, aki felelevenítette a 2015-ben Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye összefogásával indult kezdeményezés főbb állomásait. Gratzer-Sövényházi Edit r. ezredes, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács titkárságának vezetője méltatta az összefogás jelentőségét és a pályázat megvalósításában részt vevő megyék tevékenységét. A konferencián részt vett Német Ágnes r. ezredes, rendőrségi főtanácsos az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője is, aki szintén az együttműködés fontosságát hangsúlyozta. A hozzászólók, akik között volt lelkész, rendőr, polgármester, boltvezető és polgárőr is, személyes tapasztalataikról számoltak be.

 

A hat megyében 177 ezren élnek külterületen és több, mint 100 ezren a megyék 25-25 legkisebb településén. Bács, Békés és Csongrád megyék rendőr-főkapitányságai 2015-ben hangolták össze az akkor már évek óta működtetett úgynevezett „tanyaprogramjaikat”. Egy évvel később Jász-Nagykun-Szolnok megye is csatlakozott az összefogáshoz, majd 2017-ben már hat megye együttműködését támogatta a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács.

 

A „Pusztán hatan” programban a rendőrség nem csupán felvázolta, bemutatta a tanyákon, kistelepüléseken előforduló bűncselekményeket, hanem a bűncselekmények megelőzését szolgáló ismereteket, információkat, eszközöket adott át az ott élőknek, főként időseknek – hangsúlyozta a programot bemutató előadásában dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A megyei rendőrfőkapitány kitért arra is, hogy a 12 témáról készített szórólapok és rádiós hanganyagok azoknak a bűncselekményeknek a megelőzési lehetőségeire hívják fel a figyelmet, amelyekkel a falvakban, tanyákon élők a legnagyobb eséllyel találkozhatnak. A hat megyében 150 információs pont működik, amelyeken életnagyságú rendőr makettről választhatják ki az érdeklődők a számukra hasznos információkat tartalmazó kiadványokat. A bűnmegelőzési témájú „Pusztázó Hírmondó” újság több, mint 67 ezer külterületi levélszekrénybe jutott el. Emellett fórumokon, kortárs segítőknek, polgárőröknek, tanyagondnokoknak, falugondnokoknak, illetve szociális területen dolgozóknak tartott képzéseken is adtak tanácsokat és válaszoltak a kérdésekre a bűnmegelőzési szakemberek.

 

A program hatékonyságának mérésekor a megkérdezettek 88 százaléka azt válaszolta, hogy pontosan azt kapta, vagy annál sokkal több segítséget, információt kapott, mint amire számított. Abban a kérdésben, hogy „Az ötös skálán értékelje, a kapott információk mennyire segítették abban, hogy növelni tudja saját és környezete biztonságérzetét!” mind a hat megyében 4-es és 5-ös közötti átlagérték lett a felmérés eredménye.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.