Öt héten át a gyermekekért

2019. 07. 01., h - 15:36
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megnyitotta kapuit Békés megyében a „Biztonságos átjárás” tábor. A Belügyminisztérium, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság hátrányos helyzetű, nemzetiségi gyermekeknek biztosít tartalmas kikapcsolódási lehetőséget.

A gyermekek biztonsággal kapcsolatos ismereteinek bővítése a célja annak a tábornak, amely 2019. július 1-jétől öt héten át fogadja majd az általános iskolásokat Békés megyében, a Békéscsaba és Gyula között lévő Gellény Birtokon. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság által megszervezett programban a családsegítő szolgálatok, iskolák javaslatai alapján 6 és 14 év közötti gyermekek vesznek részt. A megnyitón Telekné Furák Mónika r. alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője és Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere köszöntötte az első turnus résztvevőit. Az „Biztonságos átjárás” tábor elsősorban nemzetiségi és sérült gyermekeknek nyújt tartalmas kikapcsolódási lehetőséget. Az egyhetes turnusokban az általános iskolások minden nap más témát dolgoznak fel. Szó lesz például a biztonságról, és a leggyakrabban előforduló, fiatalokat érintő bűncselekményekről is. Kiemelt figyelmet kap a biztonságos internet és mobiltelefon használat, valamint a baleset-megelőzés is. A gyermekekkel foglalkozó szakemberek élményszerűen, interaktív foglalkozások keretében igyekeznek átadni a legfontosabb ismereteket a táborozóknak. Közben egymás elfogadására, együttműködésre ösztönzik a gyermekeket, példát mutatnak azért, hogy a diákok fontosnak tartsák a szabályok követését, az előírások betartását és egymás segítségét. Cél, hogy a gyermekek egy hét alatt megtanulják felismerni a veszélyhelyzeteket és elsajátítsák azokat az alapismereteket, amelyek segítségével elkerülhetik a bajt, illetve időben segítséget kérhetnek. A Békés megyei „Biztonságos átjárás” táborban öt hét alatt közel 300 gyermekkel foglalkoznak majd a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei, illetve gyermekvédelmi, ifjúságvédelmi munkát végző pedagógusok.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.