Police Coffee Sopronban

2020. 06. 27., szo - 05:51
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Soproni Rendőkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának prevenciós szakemberei egy finom kávé mellett beszélgettek az érdeklődő vásárlókkal, 2020. június 26-án, a városi vásárcsarnokban.

A Police Coffee a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Rendőrség közösen indított prevenciós programja, amelynek lényege, hogy az érdeklődők egy kávé elfogyasztása közben kötetlenül beszélgethetnek a rendőrség szakembereivel, a biztonságérzetüket leginkább befolyásoló helyzetekről, eseményekről.

A sok látogatót vonzó eseményen a szakemberek a trükkös lopásokra, a lakásbetörésekre és az idősek sérelmére elkövetett csalások megelőzésének lehetőségeire is figyelmeztették a megjelenteket.

Munkatársaink többek között az alábbiakra hívták fel a figyelmet:

  • Soha ne adjon át pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokonának megbízásából kéri azt Öntől!
  • Ha valaki hivatalos jelleggel érkezik otthonába, kérje el az igazolványát, hívja át a szomszédot, szükség esetén kérjen segítséget!
  • Otthonában az ajtókat minden esetben zárja be, még ha csak egy percre is távozik a lakásból! 
  • Bejárati ajtajára szereltessen jó minőségű biztonsági zárakat, láncot, amelyeket minden esetben használjon is!
  • Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, nagyobb értékű, de nem mindennap használatos ékszereket!
  • Pénztárcáját, bankkártyáját, iratait ruházata belső zsebeiben, mások által nehezen hozzáférhető helyen tartsa!
  • Vásárláskor ne tegye tárcáját a bevásárlókocsiba, kosárba, jól látható helyre, mert ezzel növeli a tolvajok esélyeit!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.