Rendőrök a pályaorientációs napon

2018. 10. 20., szo - 08:28
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Akadályverseny egy állomásán nyertek betekintést a rendőri szakmába, valamint bűnmegelőzési tudásukat is bizonyíthatták a diákok egy bátonyterenyei középiskolában. 

A bátonyterenyei Fáy András Szakképző Iskola és Kollégiumban megrendezett pályaorientációs napon hon- és rendvédelmi vetélkedőn 2018. október 18-án mérhették össze tudásukat a 8. osztályos tanulók. A verseny egyik állomásán a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai a tanulók helyzetfelismerési képességeit mérték fel, valamint a rendőrök által rendelkezésre bocsátott teszt kitöltésével bűnmegelőzési ismereteiket is bizonyíthatták a diákok. A verseny további állomásain a szakirányok és szakmák megismerése érdekében betekintést nyerhettek az iskola által nyújtott rendészeti képzésbe. Így a vetélkedőn többek között ügyességi és erőnléti, hadtörténeti, illetve katasztrófavédelmi feladatokat is kaptak a diákok.

A versenyben résztvevő gyerekek amellett, hogy hasznos ismereteket és élményeket szereztek, jutalmul a szabadidő hasznos eltöltését segítő ajándékokat vehettek át.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.