Rendőrök és polgárőrök egyeztettek az iskolakezdésről

2017. 08. 30., sze - 12:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az iskolakezdéssel kapcsolatos bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági tennivalókról egyeztettek a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Polgárőr Egyesület a Cívis Városért szervezet tagjai.

Szeptember 1-jén megkezdődik a 2017/2018-es tanév. Ez az időszak nem csak a diákok és szüleik, hanem rendőrség és civil segítőik részéről is fokozott odafigyelést igényel.

A biztonságos közlekedés szavatolása és az áldozattá válás megelőzése érdekében valamennyi alapfokú oktatási intézmény környezetében – a legveszélyesebb reggeli és délutáni időpontokban – a rendőrség, illetve a polgárőrség munkatársa segíti majd az iskolába érezőket és az onnan távozókat.

A polgárőrség szolgálatellátásához történő felkészüléséhez nyújtott segítséget 2017. augusztus 29-én a rendőrség azzal, hogy interaktív tájékoztató előadás formájában felhívták a figyelmet azokra a – diákokat leggyakrabban érintő – élethelyzetekre, és az ellenük való védekezés lehetőségeire, amelyek ebben az időszakban előfordulhatnak. A rendezvényen a rendőr-főkapitányságot dr. Juhász Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője képviselte. Az alezredes főleg az iskolák környékén előforduló bűncselekményekre, azok felismerése esetén szükségessé váló intézkedésekre, illetve az áldozattá válást segítő megelőzési lehetőségekre hívta fel az érintettek figyelmét, továbbá szó esett a közlekedésbiztonsági szempontból fontos tudnivalókra, így különösen az úton történő áthaladásra, a gyalogos átkelőhelyek használatára, illetve a kerékpáros közlekedés feltételeire és szabályaira.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.