Segítség a diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak

2017. 09. 04., h - 15:59
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megyében is folytatódik az „Iskola rendőre” program és a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei is egész évben a gyermekek és szüleik, tanáraik rendelkezésére állnak.

Tanévnyitókon és szülői értekezleteken mutatkoznak be szeptemberben az „Iskola rendőre” programban résztvevő rendőrök Békés megyében. A 2017/2018-as tanévben 104 oktatási intézményben 88 iskolarendőr teljesít szolgálatot. Elérhetőségük megtalálható az iskolák hirdetőtábláin. A gyermekek, szülők és a pedagógusok az iskolások biztonságát, az intézmény környékének rendjét érintő kérdésekkel is bizalommal fordulhatnak az iskola rendőréhez. A szabályos közlekedésre neveléssel, a bűncselekmények megelőzésével kapcsolatosan is kérhetnek tanácsot. Az iskola rendőre kapcsolatban áll a DADA és az ELLEN-SZER programokat működtető bűnmegelőzési szakemberekkel is, akik szükség esetén szakszerű segítséget tudnak adni az osztályközösségeknek, családoknak.

A DADA programban a dohányzás, az alkohol, a drog és az AIDS veszélyeiről tájékoztatják életkoruknak megfelelően az általános iskolás diákokat. Az ELLEN-SZER a rendőrség biztonságra nevelő középiskolai programja, amelynek keretében nem csak a kábítószerekről és új pszichoaktív anyagokról, valamint azok hatásairól kapnak információkat a diákok. A kezdeményezés céljai között szerepel a fiatalok értékrendjének formálása is, ezért szó esik a baráti kapcsolatok kialakításáról, a szabadidő hasznos eltöltéséről, a bűncselekmények megelőzésének lehetőségeiről.

A rendőrség a fiatalok kábítószer-fogyasztásának megelőzése érdekében a 2014/15-ös tanévtől új szolgáltatással áll a szülők, családok rendelkezésére. A rendőrkapitányságokon Békés megyében is dolgoznak drogprevenciós tanácsadók, elérhetőségeik megtalálhatóak a rendőrség honlapján. Telefonon, e-mailen és fogadóórán válaszolnak a kérdésekre.

Működik az Iskolai Bűnmegelőzési Tanácsadói Hálózat is. A tanácsadók a középiskolákban tájékoztatják a diákokat többek között az internetezés, a kábítószerek használatának veszélyeiről, a közlekedési szabályok betartásának fontosságáról és arról, hogy családon belüli erőszak esetén mit tegyenek, kihez forduljanak segítségért.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.