Szabadegyetemi képzés a stadionban

2019. 11. 22., p - 13:17
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szabadegyetemi előadássorozat harmadik rendezvénynapjának - rendhagyó módon - a DVTK-stadion biztosított helyszínt.

A gyakorlati bemutatóra 2019. november 21-én 16 órától a miskolci DVTK-stadionban került sor. A megjelent érdeklődőknek először Kis Tamás a Valton-Sec Kft. koordinációs igazgatója tartott előadást a rendezvényeken vezetési pontként használt speciális busz működéséről, az irányítás rendjéről, az együttműködés szintjeiről, illetve az esetlegesen felmerülő események rögzítéséről.

Ezt követően Szemán Norbert a DVTK operatív igazgatója a 2018. május 5-én történt stadionavató rendezvény biztosítási feladatairól beszélt a hallgatóságnak. A DVTK Event menedzsere Varsás Tamás pedig az intézmény biztonsági rendszereit ismertette.

A lelátók, továbbá a pálya megtekintését követően a közönség betekintést nyert a VIP részlegbe, a skybox folyosóra, valamint a videószobába, ahová a teljes létesítmény kameraképei befutnak. A bemutató a stadion sajtószintjén fejeződött be.

"

Az előadássorozat következő és egyben záró témája és előadója:

Stadionok biztonsága. 2019. november 28. 16.00-18.00

Sportbiztonság, új biztonsági infrastruktúra működése, biztonságszolgáltatás

Előadó: Samu István

Magyar Labdarúgó Szövetség Biztonsági Bizottság elnöke

 

A pirotechnika problémája a labdarúgó mérkőzéseken, stadionok biztonsági rendszere

Előadó: Kovács Péter

Magyar Labdarúgó Szövetség szakreferense

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.