Szekszárdi "Tetthely"

2014. 04. 28., h - 15:15
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mintegy 700 Tolna megyei diák kísérte figyelemmel 2014. április 28-án, Szekszárdon a "Tetthely" című baleset- és bűnmegelőzési előadást.

A két éve Bács - Kiskun megyében útjára indított kezdeményezés célja, hogy felhívja a diákok figyelmét az őket leggyakrabban érintő veszélyhelyzetekre. A "Tetthely" című előadást április 28-án a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a megyei diákok is megtekinthették.
A Kecskeméti Katona József Színház előadásban több egymástól független jelenetet láthatnak a fiatalok. A művészek olyan történeteket adnak elő, melyek a valóságban is bárkivel megtörténhetnek, és sajnos gyakran meg is történnek.
A diákok minden jelenet végén szakemberek segítségével, köztük pszichológussal, bűnmegelőzési előadóval beszélik meg a látottakat. Az előadások során górcső alá kerülnek a közösségi oldalakon sokszor felelőtlenül kiadott információk, a chatelés veszélyei, az öngyilkosság, a családon belüli erőszak, és a bűn- illetve baleset-megelőzés is. A három időpontban megtartott tegnapi előadássorozatot mintegy 700 diák tekintette meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.