Töretlen a szépkorúak lelkesedése

2013. 10. 01., k - 14:13
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újabb 50 kortárssegítőt képeztek ki az Idősek Világnapján.

Harmadik állomásához érkezett a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya által szervezett kortárssegítő képzéssorozat. Az időskorúak részére meghirdetett program célja, hogy az érdeklődőket olyan információkkal lássák el, amelyeknek köszönhetően csökken a sérelmükre elkövetett bűncselekmények száma. A képzésen résztvevő önkéntesek vállalták, hogy az előadáson megszerzett tudásukat továbbadják kortársaik számára, ezzel is megelőzve áldozattá válásukat. Az oktatáson résztvevők megismerkedtek az időskorúak sérelmére leggyakrabban elkövetett bűncselekményekkel, az elkövetési módszerekkel, a megelőzési lehetőségekkel és az áldozatvédelmi rendszer működésével.

 

A 2013 tavaszán meghirdetett képzésre eddig már több mint 150 szépkorú jelentkezett Komárom-Esztergom megyében. Az első oktatást 2013. augusztus 29-én rendezték meg Tatán 55 fő részvételével. A jelentkezők magas száma miatt a Bűnmegelőzési Alosztály további két oktatást szervezett, melynek második állomásának az oroszlányi idősek klubja adott otthont 2013. szeptember 12-én. A programon 60 önkéntes vett részt. Az utolsó képzési nap 2013. október 1-jén, az Idősek Világnapján volt Tatán, melyen 50 fő jelent meg. Az önkénteseket Farkas Gábor r. ezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is köszöntette. Elmondta, hogy a bűncselekmények megelőzése a rendőrség kiemelt feladatai közé tartozik. Hangsúlyozta, hogy a mentorok a képzésen elsajátított információkkal és azok átadásával aktív szerepet vállalnak a kortársaik áldozattá válásának megelőzésében.

 

A kortárssegítő képzés 2010. óta működik Komárom-Esztergom megyében. Az elmúlt években több mint kétszáz mentor vett részt a programban és dolgozik azóta is aktív kortárssegítőként. Hozzájuk csatlakozott az idei évben jelentkező több mint 150 szépkorú.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.