Új hangszereket kaptak a berkeszi fiatalok

2019. 02. 18., h - 11:07
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Töretlen népszerűségnek örvend a "A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel..." bűnmegelőzési program.

2014-ben a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázati felhívására a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!” címmel bűnmegelőzési programot dolgozott ki. A projekt célja, hogy alternatívát kínáljon a gyermekvédelmi intézményekben nevelkedő, a körülményeik miatt fokozottan hátrányos helyzetű fiatalok szabadidejének hasznos eltöltéséhez.

A projekt megvalósulása során, a pályázaton elnyert összegből a Bűnmegelőzési Osztály munkatársai hangszereket vásároltak (zongora, gitár, dobfelszerelés, szintetizátor) és az autentikus cigánytánc oktatásán kívül lehetőség nyílt arra is, hogy hónapokon keresztül zenetanárok képezzék a zene iránt fogékony intézeti fiatalokat.

A pályázatot a főkapitányság 2015-ben a tiszadobi, 2016-ban a nyírbogáti, 2017-ben és 2018-ban a berkeszi gyermekvédelmi intézetbe is elvitte. Az énekoktatással, hangképzéssel kiegészített programban részvevő gyerekek és tanárok elszántsága azóta is töretlen.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság képviseltében dr. Kovács Attila r. alezredes a Bűnmegelőzési Osztály vezetője újabb hangszereket adott át a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ négy területi egységét képviselő Fazekas Judit szakmai intézményvezető-helyettesnek 2019. február 14-én a Berkeszi Lakásotthonban. Az újonnan beszerzett hangszerek küldetése, hogy a fiatalok körében tovább dübörögjön a zene.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.