Ünnepi bűnmegelőzési tanácsok

2014. 12. 10., sze - 14:42
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád megyei rendőrök idén is több száz darab bűnmegelőzési szórólappal és karácsonyi kiadvánnyal hívták fel a figyelmet arra, hogy miként óvjuk értékeinket.

Az egyenruhások 2014. december 10-én több száz szórólapot osztottak ki Szegeden a Széchenyi téri karácsonyi vásárban és néhány bűnmegelőzési tanáccsal is ellátták az érdeklődőket.

Az ünnepekre a bűnelkövetők is készülnek. Számukra a karácsonyi forgatag, a csomagokkal megpakolt gépjárművek kedvező alkalmat kínálnak a jogellenes cselekményük elkövetéséhez. Különösen nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve azok parkolójában, piacokon, zsúfolt tömegközlekedési eszközökön lehet számítani tolvajok felbukkanására. Az elkövetők a lopás végrehajtásához általában szorosan a sértett mellé, vagy mögé állnak, majd egy óvatlan pillanatban kiemelik a mobiltelefont, pénztárcát a hátizsákból, külső kabátzsebből, a vállra akasztott táskából, vagy a kosár, bevásárlókocsi tetejéről. Soha ne tároljuk bankkártyánkkal együtt annak PIN-kódját! Érdemes a táskánkat elöl viselve közlekedni, okmányokat, értékeket egymástól elkülönítve belső, jól zárható zsebben vagy táskában hordani. 

Gyorséttermekben, szórakozóhelyeken jellemző elkövetési mód az értékeknek felakasztott kabátokból, székre letett táskákból való eltulajdonítása. A tulajdonos figyelmét elterelve ellopják a fogasra felakasztott holmikat, értékeket. Parkoláskor az utastérben még értéket sejtető csomagot se hagyjunk! 

Csongrád megye rendőrsége a polgárőrökkel együttműködve biztosítja azt, hogy mindenki számára áldott és békés legyen az ünnepre való készülődés.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.