Útjelző a Balaton-parton

2019. 04. 12., p - 09:10
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett bűnmegelőzési programsorozat második, Somogy megyei előadását Fonyódon tartották.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai által megálmodott Útjelző – Reflektorfényben az ifjúságvédelem elnevezésű programsorozat tizenkettedik előadását 2019. április 11-én rendezték meg Fonyódon.

A zenékkel, dramaturgiával és kisfilmekkel színesített előadás fő témái a fiatalságot érintő veszélyforrások voltak. Az egyes témákat kisfilmeken vezették fel, majd a színpadon a HolaZalán zenekar élőben eljátszott dalaival hangolódtak a megjelentek a beszélgetésekre.

A témák feldolgozásában a diákokat a rendőrségi és civil szakemberek mellett Szalay Isti youtube influencer segítette, akik saját életükből érdekes epizódokat is megosztottak a hallgatósággal.

A rendezvény a fiatalok kérdéseinek megválaszolásával, valamint közös szelfikkel és dedikálással fejeződött be.

Az Útjelző támogatója a Belügyminisztérium, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács. A projekt megvalósításában a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság mellett közreműködőként részt vesz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság is. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.