Útjelző - Reflektorfényben az ifjúságvédelem

2019. 02. 08., p - 10:51
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Projektindító munkaértekezletet tartott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya Szekszárdon.

Szekszárdon 2019. február 7-én délelőtt tartott projektindító munkaértekezletet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

kép

A Tolna megyei bűnmegelőzők a TEGYESZ, a Baranya- valamint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködésével 15 ifjúságvédelmi előadást tartanak a három megye városaiban 2019 tavaszán. A Belügyminisztérium, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott programsorozat a felső tagozatos általános iskolásokat és a középiskolás tanulókat szólítja meg. A diákok a színháztermekben az iskolai erőszak, a szerfogyasztás, az internet veszélyei, a prostitúció, valamint az fiatalkori útkereséssel kapcsolatos videókat tekinthetnek meg, amelyet élő zenekari produkció, valamint dramaturgia is kísér majd. Az előadást követően szakemberek, valamint az interneten népszerű videósok, influencerek fognak nyílt beszélgetést folytatni a fiatalokat veszélyeztető társadalmi jelenségekről.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.