Útravaló Somogyban

2019. 06. 12., sze - 13:48
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fiataloknak tartottak játékos vetélkedőt Kaposváron.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai az „Útravaló” program részeként 2019. június 12-én a délelőtti órákban a Deseda tó partján szerveztek játékos és egyben oktató vetélkedőt az iskolások részére. A program során a gyerekek ismeretterjesztő állomásokon feltehették kérdéseiket és játékos formában megismerkedhettek a bűncselekmény és a büntetőjogi felelősség fogalmával, a 14. életévük betöltésével járó jogkövetkezményekkel. A rendezvényen összesen hat, három fős csapat vett részt, akik közül az első három helyezett értékes ajándékcsomagot kapott.

Az internethasználat veszélyeivel kapcsolatban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tanácsai:
 

  • „Erős” jelszavak használata

Ezt az alapvető szabályt nem pusztán a közösségi média, hanem minden online felületre csatlakozásnál érdemes betartani. A kis- és nagybetűket, speciális karaktereket, számokat is tartalmazó hosszú jelszavak nagyobb védettséget nyújtanak, azonban ezek használata sem javasolt több helyen. Az interneten elérhetők, választhatók jelszókezelő programok vagy jelmondatok is.
 

  • Adatvédelmi beállítások ellenőrzése

Egy új profil létrehozása során a legfontosabb a személyes adatokkal kapcsolatos beállítások biztonsága. Javasolt ellenőrizni, hogy a bejegyzéseket csak azok a személyek, csoportok lássák, akiknek szánták a tartalmat. A profilok részletes adataiba idegenek számára nem javasolt betekintést engedni, így az online bűnözők sem tudják felhasználni az adatokat a jelszavak kitalálásához, vagy ami még rosszabb, a személyazonosság duplikálásához, „ellopásához”. Ellenőrizzék rendszeresen a beállításokat, mivel a szolgáltatók időnként megváltoztathatják azokat.
 

  • Gondolják át kétszer is, hogy mit tesznek közzé!

Amennyiben illetéktelenek ártó szándékkal jutnak adatokhoz, annak ellenére is kikerülhet az internetre egy képernyőfelvétel egy-egy profilról, hozzászólásról, üzenetváltásról, ha az adatok kezelése biztonságos és helyesek a beállítások. Ezért érdemes alaposan átgondolni, hogy mit és hogyan teszünk közzé a közösségi felületeken. Egy vélemény, üzenet, kép vagy videó – ha egyszer a világhálóra került – az később nem, vagy nehezen vonható vissza.
 

  • Legyenek kétkedők, sok a netes átverés!

Általános szabály, hogy ami túl jó, hogy igaz legyen, az általában átverés. Így ha valaki új autót, számítógépet, vagy okostelefont ajánl valamilyen személyes adatért - születési hely, idő, személyi igazolvány száma - cserébe, az szinte biztosan csapda. Ezeket az adatokat ne adják ki, illetve mielőtt másra bízzák, győződjenek meg az ajánlat vagy a személy hitelességéről!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.