„Útvesztők - útkeresők” vetélkedő

2018. 02. 22., cs - 15:21
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A középiskolák 9-10. osztályos diákjai mérték össze tudásukat Lentiben, a rendőrség bűnmegelőzési akadályversenyén.

Lentiben, a Városi Művelődési Központban rendezték meg 2018. február 22-én az „Útvesztők – útkeresők” középiskolás bűnmegelőzési vetélkedőt. A játékos feladatokkal tarkított akadályversenyen, ami a csapategység építésén túl az élet „nagy” kérdéseiről is szólt, a város 9-10. osztályos tanulói, több mint 100 fiatal vett részt.

Rendőrök, mentők, védőnők, valamint családsegítők többek között bűnmegelőzési, baleset-megelőzési, család- és egészségvédelmi, valamint áldozatsegítéssel kapcsolatos feladatokkal várták az útkeresőket. A vetélkedő célja az volt, hogy megtanítsák a fiataloknak, hogyan ismerhetik fel a rájuk leselkedő veszélyeket, hogyan hozhatnak helyes döntéseket.

Kilencedik évfolyamon a Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakgimnázium 9/A. osztály tanulói, míg a tizedikesek közül a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolájának 10/B. osztályos diákjai bizonyultak a legjobbnak az útkeresésben. Ők képviselik majd Lenti városát a tavasszal Keszthelyen megrendezésre kerülő megyei döntőn.

Dr. Vajda Gábor rendőr alezredes, a Lenti Rendőrkapitányság vezetője gratulál a helyezetteknek

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.