Veszprém megyébe is megérkezett a Police Coffee

2019. 05. 03., p - 12:06
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy csésze kávé mellett az állampolgárok kötetlenül beszélgethettek a rendőrökkel a bűnmegelőzésről.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kezdeményezésére indult útnak a Police Coffee elnevezésű országos bűnmegelőzési tájékoztató program. Ennek keretében a rendőrség prevenciós szakemberei a Mobil Bűnmegelőzési Centrum segítségével keresik fel a településeket, hogy közvetlen és kötetlen beszélgetések során adjanak át bűnmegelőzési, kiemelten vagyonvédelmi tanácsokat az érdeklődőknek. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2019. 18. hetében több helyszínen is prevenciós ajánlásokkal és egy finom kávéval várták a lakosokat.

A rendőrök hétfő délelőtt a tapolcai piacon, délután egy balatonfüredi bevásárlóközpont parkolójában, másnap a nyirádi faluközpontban, illetve egy pápai hipermarket parkolójában jelentek meg a Mobil Bűnmegelőzési Centrum kisbuszával. Szerdán a veszprémi városi majálison, valamint a balatonfűzfői strand előtt, csütörtökön Ősiben, pénteken pedig Balatonkenesén várták a lakosságot. A vásárlók és a járókelők egy frissen főzött kávé mellett beszélgethettek a bűnmegelőzési szakemberekkel az őket érintő vagyonvédelmi lehetőségekről, az áldozattá válás elkerülésének módszereiről. A rendőrök többek között kérték az állampolgárokat, hogy az utcakaput és a lakás ajtaját még akkor is zárják be, ha otthon tartózkodnak vagy a kertben tevékenykednek. Kitértek a házaló árusoktól vásárolt termékek veszélyeire is, hiszen az ily módon eladni kívánt áruk gyakorta rossz minőségűek vagy felárazottak és garancia sem jár hozzájuk.

A programra kerékpárral érkező érdeklődőknek lehetőségük nyílt arra, hogy a rendőrök regisztrálják a kétkerekűiket a BikeSafe országos adatbázisba. A program lényege, hogy a regisztráció alkalmával minden, a járműre vonatkozó adat rögzítésre kerül, amely egy későbbi kerékpárlopás esetén megkönnyíti a rendőrség munkáját és elősegíti azt, hogy a kerékpár mihamarabb visszakerüljön a jogos tulajdonosához. A biciklisek a regisztráció mellett hasznos tanácsokat is kaptak a kerékpárok helyes lezárásával és a közlekedési szabályokkal kapcsolatban. A rendőrök hangsúlyozták, hogy ne hagyják soha őrizetlenül a kétkerekűket, ha mégis felügyelet nélkül maradnak, mindig lakatolják le azokat!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.