Virágvásár és forgatag Nagykőrösön

2018. 04. 23., h - 09:54
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság munkatársai bűn- és balesetmegelőzési tanácsokkal várták a városi rendezvényen megjelent érdeklődőket.

Nagykőrös városközpontjában 2018. április 21-én zajlott a Szent György Napi Virágvásár és Forgatag elnevezésű városi rendezvény.

A virágárusok, mutatványosok, falatozók mellett a Nagykőrösi Rendőrkapitányság bűnügyi és közlekedésrendészeti szakterülete is részt vett egy-egy pavilonnal.

 

"

 

A jó hangulatban telt rendezvényen színes programokkal várták a jelenlévőket a program szervezői, valamint bűn- és balesetmegelőzési tanácsokat is hallhattak.

 

"

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a témával kapcsolatban az alábbi ajánlásokat adja:

  • A besurranó tolvaj minden esetben a csukott, de nem zárt ajtón keresztül jut be az otthonokba, ezért azok ajtaját, a kaput minden esetben zárják be, függetlenül attól, hogy otthon tartózkodnak-e vagy sem!
  • Az idegeneket lehetőség szerint a zárva tartott kerítésen, bejárati ajtón keresztül kérdezzék meg becsengetésük céljáról és csak állításuk valódiságának ellenőrzése után nyissanak ajtót, kaput!
  • A trükkös tolvajok mindig többen vannak, mindenkinek megvan a saját szerepe, hiszen a figyelmet próbálják elterelni.
  • Házaló árusoktól vásárolni nem biztonságos, hiszen a későbbiek során nincs lehetőség reklamációra!
  • Jó, ha tudják, hogy a közüzemi szolgáltatók túlfizetés esetén soha sem viszik házhoz a túlfizetett összeget és sohasem jelzik ezt személyesen!
  • Hivatalból, bankból, pénzügyei intézése érdekében sem keresik fel személyesen otthonában!
  • Idegeneknek magukról, értékeikről, családjukról, szomszédjaikról ne adjanak ki bizalmas információkat!
  • Készpénzt rövid időre se adjanak kölcsön idegennek, hivatkozzon bármilyen indokra (balesetre, sürgős életmentő műtétre, orvosi beavatkozásra vagy betegszállításra)!

 

"

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.