„Pusztít a Drog!”

2017. 03. 27., h - 16:50
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rajzpályázat célja a tudatmódosító szerek fogyasztásának megelőzése volt.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság a Dunavecsei Roma Nemzetiségi Önkormányzattal és a Dunavecsei Egészségfejlesztési Irodával közösen rajzpályázatot hirdetett „Pusztít a Drog!” címmel. A pályaműveket 4 település - Szalkszentmárton, Dunavecse, Apostag és Dunaegyháza - 5-8. osztályos, általános iskolás diákoktól várták. A szervezők azt kérték a pályázóktól, hogy rajzaikban juttassák kifejezésre, mit gondolnak a kábítószerekről, azok egészségre gyakorolt hatásairól és hogyan előzhető meg a fogyasztásuk. A gyerekeknek egy drogfogyasztónak címzett levelet is kellett írniuk alkotásaik mellé, amiben a leszokás fontosságára hívták fel a figyelmet.

 

A pályaművek értékelésére 2017. március 24-én 10 óra 30 perckor került sor a Dunavecsei Művelődési Házban, ahol a jelen lévő közel 70 gyermek baleset-és bűnmegelőzési ismeretekkel is gazdagodhatott. A szakemberek többek között az iskolai erőszakról, az internet veszélyeiről és a balesetmentes közlekedésről tartottak előadást a diákoknak.

 

A szervezők a legjobb alkotásokat értékes tárgyjutalmakkal díjazták. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.