Az időskorúak védelmében

2018. 03. 13., k - 09:57
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bali Imre rendőr főtörzszászlós, az Ercsi Rendőrőrs körzeti megbízottja, bűnmegelőzési munkája során rendszeresen tart előadásokat időskorúaknak.

A szépkorúak gyakrabban válhatnak csalók és trükkös tolvajok áldozatává, ezért a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a védelmükre. Bali Imre rendőr főtörzszászlós a helyi önkormányzat támogatásával egy zenés bűnmegelőzési előadás keretében dr. Komáromi István nyugállományú rendőr dandártábornokot látta vendégül a helyi művelődési házban 2018. március 12-én. A rendezvényen bűnmegelőzési tanácsokkal hívták fel a jelenlevők figyelmét azokra az előzetes óvintézkedésekre, amelyeket saját biztonságuk érdekében megtehetnek azért, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozatává.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.